2024-ben gyökeresen átalakult a hulladékgazdálkodási és az EPR (kiterjesztett gyártói felelősség) rendszer Magyarországon. A szabályok szigorodtak, az ellenőrzések már elindultak, a következmények pedig súlyosak lehetnek.
Ha cégvezetőként nem szeretne kellemetlen meglepetéseket – bírságot, visszamenőleges kötelezettségeket vagy hatósági vizsgálatokat –, akkor fontos, hogy időben felkészüljön.
👉 A „barátságos EPR látogatásból” hatósági bírság
Az utóbbi időben elterjedt gyakorlat, hogy két „piaci” cég megy ki a vállalkozásokhoz a MOHU megbízásából, elsőre teljesen ártalmatlannak tűnő „baráti beszélgetés” ürügyén.
De vigyázzon: közben észrevétlenül fényképeket készítenek a telephelyéről, a hulladékkezelési szokásairól, és minden egyébről, amit később bizonyítékként használhatnak fel egy esetleges bírsághoz.
Ha nem engedi be őket? Akkor sem teljesen védett: elmondások szerint agresszív hangnemben fenyegetőznek telefonon, hogy „visszajelentik a MOHU területi vezetőjének”, és akár hivatalos hatósági ellenőrzést is elindíthatnak.
És ami a legmeglepőbb: még azt is dokumentálják, hogy a cég képviselője milyen hangnemben kommunikált velük! Egy barátságtalan szó is ronthat a megítélésen a későbbi eljárásoknál.
Ez egy tipikus eset, ami:
- szelíd, barátságos látogatásnak indul,
- de valójában fotókkal bizonyított bírságbombák előkészítése zajlik,
- és a hozzáállása is számít a végső döntésnél!
Egy valós példa: hogyan lehet pár nap alatt bajba kerülni az EPR-ben
Nemrég egy közepes méretű kereskedelmi vállalkozásnál járt a hatóság. A cégvezető teljes nyugalomban fogadta az ellenőröket: szelektíven gyűjtötték a hulladékot, környezetbarát csomagolásra álltak át, és úgy érezték, megfelelnek minden előírásnak.
Csakhogy a 2024-től érvényes EPR szabályok új kötelezettségeket írtak elő: be kellett volna jelentkezniük a MOHU rendszerébe, rendszeresen jelentéseket kellett volna leadniuk, és EPR díjat kellett volna fizetniük a forgalmazott csomagolások után.
A cég nem tudott erről – és az ellenőrzés során derült ki, hogy a mulasztásért több százezer forint bírságot szabtak ki. A hatóság visszamenőleg is bekérte az adatokat, az eljárás pedig hónapokig húzódott.
És ami a legrosszabb: mindez teljesen elkerülhető lett volna néhány egyszerű lépéssel.
Mi változott pontosan az EPR és hulladék szabályozásban 2025-ben?
- Új kötelezettségek: Bármilyen csomagolt terméket forgalmaz, gyárt vagy importál, EPR díjfizetési és adatszolgáltatási kötelezettsége keletkezik.
- MOHU rendszer: Minden érintett cégnek regisztrálnia kellett a MOHU-nál, és jelentéseket kell beküldenie.
- Fokozott ellenőrzések: A hatóság célzott ellenőrzéseket végez, és komolyan veszi a hiányosságokat.
- Visszamenőleges adatszolgáltatás: Nemcsak az aktuális adatokat kérik, hanem akár az elmúlt hónapokra visszamenően is bekérhetik a nyilvántartásokat.
Hogyan kerülheti el a büntetéseket?
A legfontosabb a tájékozottság és az időben megtett lépések.
Ezért készítettünk egy részletes webinárfelvételt, amelyben végigvettük:
- Milyen cégeket és milyen termékeket érint az új szabályozás
- Pontosan milyen adatszolgáltatási és fizetési kötelezettségek vannak
- Hogyan néz ki egy hatósági ellenőrzés
- Milyen tipikus hibák miatt szabnak ki bírságot
- Mit tehet most, hogy elkerülje a problémákat
A webinárban gyakorlati példákon keresztül, közérthetően magyaráztunk el mindent – pont úgy, hogy bármelyik cégvezető azonnal tudja alkalmazni a hallottakat.
Miért érdemes megnéznie az új EPR webinárt?
✅ Gyorsan átláthatja az új rendszer lényegét
✅ Elkerülheti a több százezer forintos bírságokat
✅ Felkészülten várhatja az esetleges ellenőrzést
✅ Időt és pénzt spórolhat a megfelelő adminisztrációval
✅ Segítünk megérteni, hogy nem a szabályozás az ellenség – hanem a tudatlanság
Kinek szól a webinár?
Cégvezetőknek, tulajdonosoknak
Üzemeltetési, pénzügyi és környezetvédelmi felelősöknek
Mindenkinek, aki csomagolt termékekkel dolgozik, vagy hulladékkezelésben érintett
Ne halogassa a felkészülést!
👉 Nézze meg most a webinár felvételét, és tudja meg, mit kell tennie, hogy biztonságban tudja cégét:
Hallgassa meg a teljes beszélgetést!
Ha szeretné részletesebben megérteni az EPR rendszert és a hulladékgazdálkodás legfontosabb tudnivalóit, hallgassa meg az EPR 20 percben Podcast legfrissebb epizódját.
Ne hagyja, hogy a hulladékkezelési hiányosságok miatt bírságot kapjon! Készüljön fel időben, és védje meg vállalkozását!
🎧 Nézze vagy hallgassa tartalmainkat egyszerűen!
Amennyiben bármelyik kérdés kapcsán bizonytalan, ne habozzon felkeresni minket – szívesen segítünk!Emellett elérhetőek vagyunk az alábbi platformokon, ahol további hasznos információkat találhat:
📹 EPR 20 percben – Podcast csatornánk: [Itt]
🎧 Spotify csatornánk: [Itt]
🖥️ Weboldalunkon letölthető tartalmakkal: [Itt]




